Több száz év telt el az idegen fajjal való találkozás óta; már a gigászi és lelkiismmeretlen Wayland-Yutani társaság is a múlté. De van, ami sosem változik: az ûrt még mindig gigászi, vésztjósló monstrumok szelik, még mindig Apa- ill. Anyaként tisztelik a központi számítógépet ... és az emberi hatalomvágy és megszállottság is ugyanaz. Egy ördögi lelkületû tudós hozzájut Ripley vérmintájához, amit még a Fury börtönbolygón vettek tõle, és némi nehézségek árán újjáalkotja belõle hõsnõnket (aki - láss csodát ! - élete valamennyi addigi emlékét is megõrizte abban a pár csepp vérben). Na persze, nem Ripley olyan fontos a kutatócsoportnak, sokkal inkább az a bébi idegenkirálynõ, aki a vérvétel idején már benne lapult. Mivel a klónozási technika még ezer év múlva sem tökéletes, ezért az újjászületés során Ripley génjei keverednek az idegenekével, melynek eredményeként hõsnõnk ereje emberfeletti, vére savas, s különös empatikus kapcsolat füzi újdonsült fajtársaihoz. Amire senki nem számít, az az, hogy az idegenkirálynõ is kapott Ripley génjeibõl , ami igencsak kellemetlen következményekhez vezet ...

Ez tehát az alapötlet , ami tényleg fantáziadús , és számos lehetõséggel kecsegtet .. illetve kecsegtetne , ha tisztességesen kihasználnák õket. De valammilyen oknál fogva a forgatókönyvíró és a rendezõ bácsi is óvakodott attól, hogy valami igazán eredetit alkosson. Így aztán az ígéretes kezdet után a film látványos, de tartalomban szegény vérfürdõvé silányul. Különösen az utolsó tíz perc sikerült siralmasra, amikor is egy az egyben lekoppintják a Nyolcadik utas és a Bolgó neve halál befejezését. Pedig van a filmben pozitívum: a víz alatti csapda képsorai határozottan újszerü vonást adnak a sorozatnak, és az a rész is torokszorítóra sikerült, amikor az új Ripley megtudja, miért is viseli õ a 8-as számot ... Érdemes még megemlíteni Sigourney Weaver alakítását, aki kora ellenére is elég jól tartja magát.

Az összkép mégis elég lelombozó. Vajon miért nem voltak rá hajlandók, hogy némi mélységet adjanak a történetnek? Az újjáalkotott Ripleyben rengeteg lehetõség rejlik - mégsem használják ki õket, s az idegenekhez fûzõdõ viszonya is csak jelzésszerû marad, minden különösebb szerep nélkül . Ráadásul az sincs kellõen megindokolva, hogy miért segít még az embereknek, akiktõl már nagyon-nagyon régóta semmi jót nem kapott, akik eszközként, kísérleti nyúlként használták õt? Az élete gyakorlatilag semmi másból nem állt , csak az idegenek elleni harcból, egészen azóta, hogy valamikor nagyon rég kimászott a NOSTROMO hibernálókamrájából; több borzalmat látott, mint bárki más az elmúlt évszázadok alatt. Mégsem látszik rajta, hogy mindez igazán mélyen megviselte volna. Az viszont biztos, hogy ez a rész sikerült a legvéresebbre. Ridley Scott jelzésszerû, sejtetõ horrorjeleneteivel szemben itt tobzódhatunk a csöpögõ agyvelõ, kiszakadó testrészek látványában.

Az ígéretes ötletek és a látványos trükkök mentették meg a filmet attól, hogy nagyon ledorongoló osztályzatot kapjon. Ha a csapnivaló befejezés helyett egy jobb finálét sikerült volna összehozni a végére, talán még a jó szintet is megütné ... de nem sikerült.